Az Árváknak ügyét el nem fordította,
Özvegyi jajszóra mérgét nem ontotta,
Szegény esdeklése szívét hogy hatotta,
Gazdag adománya azt el nem hajtotta.

Nem csüggedt elméje dolgok kétségében,
Lába nem sülyedett azok mélységében,
Sőt járt nem mozduló sziverősségében,
Igasság s okosság egyenességében.

Széllyel nem csapongó álhatatossága
Kezdett dolgának volt egész fontossága.
Serény munkájának szerzé tartóssága,
Hogy oly sikeres volt foglalatossága.

Már most megnyúgodott megfutván pállyáját, Megharczolt harczának tartya nyert pálmáját, A győzedelemnek vette koronáját,

S Abban megkapcsolta Krisztust, kőszikláját.

Harminczhét esztendőt, de fele hijjával
Töltött el kegyessen Szerelmes Párjával,
Komáromi hitves-társa Máriával,

A ki most kesereg keserű Mártával.

Mindezek folyának példás kegyességgel,
Minthogy edgyütt éltek mindég békességgel,
Kiket Isten szeret illyen nyereséggel,
Ezeket megálgya végre idvességgel.

Áldásul is Úrtul egy fiat nyertenek

Ez Úri Személyek, fel is neveltenek,
Így Palladiumot ezek szereztenek,
Mellyel a közjónak nagy hasznot tettenck.

Mert jól tudgyuk, már is e Város szolgája
Törvényszéken ki is a Peresnek szája,
Még idővel lészen fénlőbb koronája,
Adja Isten légyen hűséges Dajkája.

Ezen nyert Fiában az Isten áldását,
A megholt szemlélte, mig élt áldomását,
Örült is, hogy látta kiábrázolását
Kilencz Onokákban ékes virágzását.

Kik közül már sokan Pallas táborában

Nagyobbak, kisebbek forognak nyájjában,

Midőn seregenkint mennek oskolában,
Hogy aztán járjanak Attyok nyomdokában.

Bárcsak még ezeket hasznos bölcsességre
Oktathatta volna éles elmésségre,
Isten s mások előtt kivánt kedvességre
De ezt másra bizta, jutván nyereségre.

Ugyanis az Úrnak ezen hű szolgája

Már elment előlünk, sorsunknak Dajkája,
Júda Várossának oszlopa, strázsája,
Így vert meg bennünket az Úrnak pálczája.

Hol fekve, hol ülve, járva s betegségben
Másfél esztendőket töltött sínlődésben,
Hol karokon fogva ültettett a székben,
Így hala meg osztán, ki élt kegyességben.

Óh! Mósest sírató könyves zokogással
Izrael Tábora most sirj óhajtással!
Im, kedves Mósesünk végső búcsuzással,
Most válik el tőlünk szörnyű változással.

Egyiptombéliek mit nem cselekettek,
Jákóbnak halálán a kik kesergettek,
És kedves fiai miként esedeztek
Atád mezejében mikor közelgettek.

Miként omlottak le csüggő térdeikre,

Árasztván könyveket könyves szemeikre,
És éles fájdalmat hajtván szíveikre,
Jajt és panaszt vévén száraz nyelveikre.

Mind Jákób, mind Móses e vala mellettünk,
A halottak közzé kit ide tétettünk,
Mert királyi táblán szóllott mi helyettünk,
Sírjatok hát Egek mostan mi felettünk.

Ugyanis vége van pállya futásának
Domokos Márton Úr Város Bírájának,
Hatvan hét esztendőt kinek számlálának
A kegyetlen Párkák. Jaj! már elfolyának.

Szentgyörgynek Havában ily búra viradtunk, Ezer hétszáz hatvan négyben így maradtunk Vezér nélkül, melyért búban elfáradtunk, Mivel árvaságra ekkép mi hagyattunk.

Felséges Asszonyunk, Hazánknak Dajkája,
Mária Thrésia, igazság Mátkája,

Velünk edgyütt mondja e megholtnak szájja:
Élted virágozzon fejünk koronája.

Felséged hívséges hites szolgájának
Már végső szavai bekapcsolt szájának:
Határa Felséged tágas Országának
Terjedgyen tovább is annak közfalának.

Széles Országodat okos, bölcs fejekkel
Álgya meg a nagy Úr, fő Úri rendekkel,
A kik szolgállyanak bölcsen az eszekkel
Terjesztvén Felséged hírét erejekkel.

Éltemnek még élő elmaradott Párja!
Már látod, testemet a sír halom várja,
Majdan is előtted a földben elzárja,
Itélet napjáig lészen erős Várja.

Ajánlak az Úrnak erős hatalmában
Adjon békességet e bátor várában.
Óh! Hazám nyúgodgyál híves árnyékában
Ez Isten házának csendes hajójában.

Kedves Fiam Lajos! Kilencz gyermekeddel
Téged is éltessen e szép seregeddel
A kiket nevelgetsz már bölcsességeddel,
Még élő pároddal, hitves Jegyeseddel.

E városnak terhét okos bölcsességgel

Hordozó Férfiak! s példás kegyességgel.
Itt hadlak titeket, hanem nyereséggel,
Életetek follyon hasznos reménységgel.

E Várossal edgyütt őrizzen titeket

A Felséges Isten, ki lát mindeneket,
Gyámolul rendellyen okos bölcs fejeket
Ti mellétek, tisztán kik tartsák kezeket.

Óh Istennek háza s hű Ecclésiája
Fordúllyon te reád az Úrnak Orczája,
És a te Jegyesed a Hívek Mátkája
Adgyon békességet a Király pálczája.

Már többet nem szóllok megszáradt nyelvemmel, Minden Úri rendek! végső beszédemmel

Búcsúzásom végzem, mert már Jegyesemmel
Edgyütt lészek s vagyok e drága kincsemmel.

Te pedig Jézusom, a kinek szolgáltam,

Tudod, hűségemet mind végig megáltam,
Halandó testemtül mig csak meg nem váltam,
Fogd azért lelkemet, kedved ha találtam.

Ámen.

Közli: BENKÓ IMRE.

KOLOSVÁRI ISTVÁN LEVELE APAFFIHOZ

NYOMDAI DOLGOKRÓL.

1684. jul. 25.

Az Ur Isten áldja meg Nagyságodat, szivből kivánom.

Kegyelmes Uram. Legyen Istené a dicsiret érette, mind eddig békességes volt utam és egésségben jöttem. Itt várakozásom esék, mert az Elector ő nga szintén utban volt, hogy audientiát kértem; egy hétre izente ő nga, hogy haza jű. Ugyan itt lemenő atyafiakkal találkozám, kik azt beszéllék, hogy Tótfalusi uram két deákokat vévén maga mellé, az egész bibliát nyomtatja, de in 8-vo minori, mint egy kis deák biblia olyan leszen; azonban fordítást is felette igen sokat mást csinálnak. Ugyan azok mondák, hogy Debreczenben is vittek Belgiumból biblia első levelének nyomtatására való rézmetszést; ott is bibliát akarnak nyom tatni, nem tudom szinte ki versióját? Nekem már harmadikat kell nyomtatnom, melyben mihelyt ide fel megtudják, hogy a fordításban jobbitás nem lészen, erre privatus emberekben penig vagyon, nem fogják dicsírni e munkát.

Kegyelmes Uram, a munkán, melyre elbocsáttattam, a Ngod méltó. ságos fejedelmi keze vagyon és sok költségben is álló, azért noha nekem elég szomoru a késedelem, de nem sietek, Ngodnak igen anxie parancsolatját várom, hogy érthessem mit kelljen cselekednem. Én erről az urnak, Teleki uramnak ő kegyelmének elég bővön írtam, t. püspök uramnak hasonlatos képpen; tudom e dolgot Ngodn k ő kelmek bővebben értésére adják. Ezzel én maradok Ngodnak kisebb szolgája

nagy alázatossággal

25. Julii 1684 Berlinumban

Kolosvári István.

Kivil: Serenissimo ac celsissimo D. D. Michaeli Apaffi Transylvaniae Principi, Partium regni Hungariae Domino et Siculorum Comiti, Domini meo clementissimo.

(Eredeti az akadémiától átvett iratok közt.)

KANIZSAI PÁLFI JÁNOS LEVELE A GYULAFEHÉRVÁRI PROFESSOROKHOZ.

A nagy Bethlen Gábor örök dicsőségét, gyulafehérvári iskolája fényét, Erdély boldogságát s Dunántúl romlását hirdeti e levél. Úgy látszik, lett foganatja s a Pálfi ajánlatával Fejérvárra küldött dunántúli ifjak csakugyan kitanultak. Egy Soós István ez idő tájban dunántúli ref. lelkipásztorról legalább van tudomásunk. Soós János kiskomáromi esperesnek, vagy az 1617. évi május hó 1 én Somodorra ordinált Soós Györgynek lehetett a fia; az 1639. évi május hó 25-én Csöglyen tartott kerületi közgyülés idején a vámosi ref. egyházban hirdette az igét, tiz évvel később pedig mint polgárdi lelkipásztor volt jelen Pápán a szept. 14-ki generalison.

Bevezetésére vesd össze irója külföldi naplóját a Történelmi Tár 1880. évf. 192. lapján.

Reánk magának K. Pálfi Jánosnak sajátkezüleg irt leveleskönyvében maradt, a melynek eredetije a dunántúli ref. egyházkerület levéltárában, másolata több gyüjteményben látható. Két mondatát közölte Tóth Ferencz A dunántúli püspökök élete 155. lapján s helytelenül nyolcz egyházkerületet magyarázott ki belőle.

Salvete plurimum in Domino.

Celeberrimi et excellentissimi viri, collegii Alba-Juliani in Transylvania professores honorandissimi, qui solidae eruditionis vestrae, atque adeo etiam indefessae in juventute informanda sedulitatis splendidissimo jubare universam Transylvaniam ita collustrastis, ut vestri fulgoris radii montosis Transylvaniae limitibus coerceri et terminari non valentes, sese ejaculentur plane huc ad nos usque, langvida (ut cum poeta loquar) quo fessi vix venit aura Noti: nempe domine Johannes Henrice Alstedi, quem anno 1610. 22. die Augusti in illustri Nassoviorum Herbornaca vidi et salutavi, et tuum nomen, longe lateque decantatum, albo meo insertum, mecum circumfero, domine Philippe Ludovice Piscator, quem eodem anno 1610. Heidelbergae, sub immortalis reminiscentiae doctore Pareo, collegam habni; parentem vero tuum clarissimum M. Joannem Piscatorem, hominem corpore quidem pusillum, eruditione autem et felicis feracisque ingenii in usum ecclesiae Christi, editis monimentis gigante quovis vastissimo proceriorem, ibidem Herbornae, eodem, quo excellentissimum dominum Alstedium, anno et die vidi et domi suae salutavi; domine N. Bisterfeldi, trias et triga doctorum et professorum merito veneranda vos et una omnes et seorsim singulos, per viscera misericordiae Christi oro, ut inter caeteros, jugiter a diserto ore vestro pendere solitos, juvenes studiosos, ex hoc nostro Hungariae tractu Cisdanubiano ad vos profectos, Thomam videlicet Latrani et Stephanum Soós, commendatos