tett fogadalmak hitelüket vesztették, midőn a fiatal pap hivatásához nem illő verseket énekelt s lelkét inkább földi szenvedélyek gyötörték. Nem az elöljárok szigorúsága, nem a tűrhetetlen bánásmód kényszerítette a fiatal papot, hogy egyházi öltönyét levesse, Dayka földi boldogságról álmodozott, melyet a papi pálya nem nyujthatott. Szegény fiú volt, apja, anyja elhalt, egyedül állott a világon, húzta, halasztotta a döntő lépés megtételét. Kétségbeejtő helyzetben volt Dayka, kit egyedül a nyomor képe, a bizonytalan jövő kötött a papi pályához. Sok töprengésen, küzdésen kellett átesnie, mig jövője felett döntött s elmondta a szerviták német templomában egyházi beszédét, melylyel habozásának végett vetett s a papi pályával szakított. Csak hosszas gondolkozás, kinos vergődés után határozta el magát, hogy a beszédnek már előzőleg bemutatott s elfogadott szövegét titokban átdolgozza. Lehet-e papi hivatást feltételezni Dayka részéről, ki Sarlós Boldogasszony napján katholikus templomban a tolerantiáról beszélve protestáns tanokat hirdet? Nem egyenes kihivása-e az elöljárók haragjának, ha valamely növendékpap Bahrdt protestáns iró arczképét függeszti ki szobájában? Daykának beszéde különösen Szeitz Leó szervita atyát botránykoztatta meg. E férfi élénk figyelemmel kisérte a küzdést, melylyel a magyar írók az elhanyagolt nyelv kicsiszolásán s irodalom fejlesztésén fáradoztak, maga is sokat olvasott, írt, fáradhatatlan szorgalommal birt s kivált a honi történelemben volt jártas. Nagy hazafi volt, de ferde felfogással csak katholikus hitű embert tartott igazi hazaszeretetre képesnek. Szorgalmasan olvasta a magyar folyóiratokat s iszonyú haragra lobbant, ha valamelyik író a katholikus vallást csak távolról is merte támadni. Ott is nyilt támadást lát a pápa ellen, hol más nem is sejti s ilyenkor elkeseredett harczra készül és éles kifakadásokat zúdít az ártatlan író fejére. Istentelen, pogány műnek minősíti Horváth Ádám egész Hunniását, mert az egri s váradi püspökről egy helyen azt meri irni, hogy a harcztéren megijedtek s megfutamodtak. Ily jellemű ember egy perczig sem kisérhette jó indulattal Dayka viselkedését, meg volt győződve, hogy eljárásával az egész papságra szégyent hoz. A túlbuzgó s sok tekintetben elfogult Szeitz lelkében Daykának nem azon versei keltettek visszatetszést, melyek telve hazafisággal, buzgalommal követelik a nemzeti öltözet felvételét, a magyar szokások tiszteletben tartását. Szeitz, ki egész életében azért küzdött, hogy mindenki a katholikus embert tartsa igazi hazafinak, nem botránykozott volna meg sohasem azon, ha egy fiatal pap hazafias költeményeket ír. Dayka A nemzeti öltözet« czímű versében telve keserűséggel ostorozza a nemzetet, hogy elhányja nemzeti öltönyét, Elhányta bajuszát, kit nem rég nevele, Hogy ez a magyarság alkalmatlan jele. . . . és Szeitz csak lelkesedéssel olvashatta e sorokat, de megbotránykozott a szerelmes verseken, megdöbbent Daykának egyházi beszédén. Nem követhetett el erőszakot meggyőződésén, lelkiismeretén, nem szakíthatott egész múltjával, kötelességének tartotta Daykát püspökénél hamis tanokért feljelenteni. Dayka kilépett az egri szemináriumból, botlásait elfelejtették előljárói, csak ő vitte magával Szeitz elleni haragját. Sötét gyűlölettel emlékszik meg róla két költeményben, éles gúnynyal jellemzi túlbuzgóságát: Te szép, te szeplőtlen szűz Te Jézus édes anyja ! Te, kit az én pennám tisztel, Te, kiért olvasót visel S gyakran Eger városában S tintás pennát hord kezében, S megáll egy ház szegletében, S menti becsületedet . . . Dayka elhagyta Egert s egyedül állott a világon. Szokatlan, hogy a XVIII. század végén, midőn először nyilvánul mélyebben az összetartozás érzete a magyar irók közt, Daykának alig van egy barátja, alig egy-két ismerőse, kiktől pártfogást remélhetne. Neve ez időben már nem volt teljesen ismeretlen, de nem tartozott a számító emberek sorába, kik érezvén egy bizonytalan jövőt, már eleve gondoskodnak hatalmas pártfogókról, gazdag jóakarókról. Szerénysége mellett volt jellemében némi dacz, mely akkor tünt ki legjobban, midőn a veszélyhez legközelebb állott. Nem volt simulékony és nem tudott a változott helyzettel kibékülni. Elégedetlen volt teljes életében, folyton zúgolódik, panaszkodik sorsa ellen, jobb helyzet után sóvárog, de maga fél, irtózik minden küzdelemtől. Más ember azzal a nyelvismerettel, tudománynyal, szeretetreméltósággal, előnyös külsővel, melylyel Dayka rendelkezett, nem szorult volna fél évig oly barátok kegyelemkenyerére, kik maguk is nélkülözésekkel küzködtek. 1 Szeitz Leó ezen álnév alatt adta ki: Igaz magyar <-ját. Kazinczy Ferencz, Vitéz Imre és Bodnár Antal voltak egyedüli ismerősei. Kazinczy szerette Daykát, de barátságuk még nem volt oly szilárd, hogy költőnk anyagi támogatást mert volna reményleni. Kazinczyt, ki készséggel segítette mindig a szegényebb sorsú magyar írókat, ép ezen időben (1791. április 1-én) fosztották meg hivatalától s így Dayka, ha valaha gondolt is Kazinczy pártfogására, most röstelte volna azt igénybe venni. Ivánkai Vitéz Imrét már régibb barátság fűzte Day kához. Együtt nevelkedtek s együtt kezdték írói pályájukat. A Magy. Muzeum hozta a két kezdő írót Kazinczyval ismeretségbe. Dayka az Ovidiusból fordított >Penelope Ulysseshez« czimű heroidot s Vitéz a Duschból fordított »A' tiszta és nemes szeretet ereje« czimű regényt mutatja be Kazinczynak. E regénynek hősei Orestes és Pylades, az önfeláldozó barátság ősidőktől képviselői s Dayka »Kedves Orestesemnek << szólítja egyik fenmaradt levelében Vitézt, saját nevét pedig Pyladeséval helyettesíti. Dayka a bizonytalanság első perczeiben Vitéznél keresett menedéket. Azonban csak rövid ideig maradt Szikszón, barátja maga is állás nélkül volt s szűk anyagi körülmények között élt.1 Dayka legrégibb s legjobb barátja Bodnár Antal volt. Sem Kazinczyt, sem Vitézt nem fűzhette annyi emlék a fiatal költőhöz, mint őt. Egy városban születtek, gyermekkori játszó-társak voltak Szegény volt mindkettő, együtt szenvedtek, küzködtek anyagi gondokkal. Eletük legnagyobb része egymás társaságában telt el, testi-lelki barátok lettek. Bodnár Daykának tanácsára szintén belépett az egri szemináriumba s együtt kerültek, mint az egyházmegye legjobb tanulói, Pestre, együtt töltötték a szünidőt is Miskolczon. Bodnárnak sem volt hivatása a papi pályára, de határozottabb jellemű volt, nem töprenkedett sokáig, hanem levetette egyházi öltönyét s más foglalkozás után nézett. Először Pécsett s 1791. óta Lőcsén volt tanár. Itt tudta meg, hogy >>Kedves Gábrisa elhagyta a szemináriumot. Ismerte ingadozó természetét, ügyefogyottságát, hogy nem tud magán veszély idején segíteni, s elhatározta, hogy magához fogadja. Jószivüségén, az együtt eltöltött idők emlékén kívül, még egy másik körülmény birhatta rá Bodnárt, hogy szerencsétlen barátját magához hívja. Az 1790-91. évi VII. t.-czikk a magyar nyelv tanítását is elrendelte a gymnasiumokban s Lőcsére, hol Bodnár tanár volt, 1 Vitéz Imre 1789. deczember 4-én lett Kazinczy »Subalternusa< mint »Scholarum Nationalium Districtus Litterarii Cassoviensis Regius Visitator< kinevezve 600 frt fizetéssel, főszolgabirói ranggal, de Kazinczyval együtt vesztette el állását. Irodalomtörténeti Közlemények. XV. 3 1791. junius hó 22-én érkezett a helytartótanács rendelete, mely felszólítja az intézet igazgatóságát, hogy a magyar nyelv s irodalom tanszékére a pályázatot kihirdesse. A pályázatot már kihirdették, midőn Bodnár megtudta, hogy Dayka elhagyta az egyházi pályát, állás nélkül van s Szikszón tartózkodik. Egy pillanatig sem habozott, hanem Lőcsére hívja, mert a hirdetett állás betöltésére Dayka lesz a legalkalmasabb. Erősen bizott, hogy barátja nyeri el az új tanszéket s akkor boldog perczeket töltenek majd együtt, egy városban lesznek, egy pályán fognak működni! Addig pedig, míg állását elfoglalja, szivesen megosztja vele asztalát, házát. Dayka örömmel fogadta Bodnár meghívását s még júliusban érkezett Lőcsére. Első dolga volt lépéseket tenni az állás elnyeréséért, melyért már Fekete István, váraljai tanító is beadta kérvényét; sietnie kellett a folyamodvány beadásával, mert augusztus 15-én lejárt a pályázat határideje. Daykát oly tulajdonságok ajánlották a magyar nyelv s irodalom tanszékére, melyekkel más nem igen bírhatott. Kevesen dicsekedhettek ebben a korszakban azzal, hogy valaha már tanították a magyar nyelvet, mint Dayka. « Már a pesti szemináriumban alakított magyar társaságot, melynek tagjai a hazai nyelv kiművelését, idegen művek lefordí tását tűzték ki czélul. Az idegen ajkú növendékpapok részére pedig >minden jutalom nélkül magyar előadásokat tartott, melyekre még >> világi törvénytanulók is ellátogattak. A tót s horvát ajkuak is az ő útmutatása mellett sajátítják el a honi nyelvet. Népszerüségét, közkedveltségét, fáradozásának méltánylását legjobban mutatja, hogy egyik társa költeményt is írt »ezen nagyra születt hazafinak < nevenapjára: Hogy miként harcz közt erejét magyarnak, Daykát irodalmi munkássága, bő nyelvismerete, fényes tehetségei mintegy kijelölték valamely gymnasium magyar tanszékére. Gond nélkül élhetett, míg a pályázat sorsa eldőlt. Bodnár révén megismerkedett leendő tanártársaival, kik a legmelegebb szeretettel fogadták. Későbbi igazgatója, Bárdossy János, különösen nagy tehetségét, szorgalmát, nyelvekben való jártasságát, szelidségét, jámborságát s kiváló ékesszólását dicsérte, a tanárokról viszont Dayka emlékszik meg meleg szavakban, nyelvünk hathatós pártfogóinak, támadó literaturánk mind meg-megannyi oszlopának mondja. Külseje, elegáns megjelenése pedig megnyitották előtte az utat a lőcsei előkelőbb társaságokba. Ezen időben a löcsei közönségnek legkedvesebb mulatóhelye a Thurzó-féle kert (Weingarten) volt. Régi idők, elmult korszakok hirdetője a ma már teljesen elhanyagolt hely, mely a régi görgői út mellett fekszik. Egykori szépségét, gondos berendezését még ma is hirdetik a düledező hatalmas kőfalak, melyek a földomlást megakadályozták. A tiszta forrás, melyet Dayka költeményeiben emleget, még ma is csörgedez, de elpusztult már a márvány-medence, mely vizét összegyűjtötte. Christophoros Czaucziké volt Dayka idejében a kert, hol költőnk nem egy boldog gondtalan perczet töltött. E kertre gondol, ha csöndes, boldog élet után epedez, szépségei szolgáltatják költeményeihez a természeti képeket: A bor hajlékony ága Dayka és Bodnár vágya volt, hogy együtt töltsék életöket, de egyszerre oly események jöttek közbe, melyek a két férfi barátságát megzavarták s végleges szakadásra vezették. A házban, melyben Bodnár s Dayka lakott, éit Reich János városi jegyző, kinek több felnőtt leánya volt. Kétségtelen, hogy Dayka többször érintkezett a Reich-családdal s a fiatal lányok is érdeklődni kezdtek a fiatal költő iránt, ki oly testi s lelki tulajdonságokkal birt, melyek nem maradhattak hatás nélkül. Dayka előnyös külsejéről, kiváló lelki tulajdonságairól Kazinczy többször emlékezik meg: »Ámor álla itt írja, midőn először látja a fiatal költőt... — Termete alacsony, de karcsú s a mi nagyon tűnt szembe, oly erőltetés nélkül egyenes, mintha egész életét tánczmester kezei alatt töltötte volna. Lobogó sötét szög haja saját disz vala alakján. Horgas, igen szép orra, a legszebb metszésű ajak, a legszigorúbb, domborodás nélkül lefolyó áll, hosszan elvonult szemöldöke, nem épen sima, de tisztabőrű arcza, csontos, magas homloka, a legjátékosb kék szem, a leglelkesb kép festették a muzsák és grátiák kedveltjét. Beszéde kevés, némely hangja félig szelyp, s az nevelte kecseit. « 1 Kazinczy 1794. márczius 4. Kishez intézett levelében dicséri nagy tudományát s aztán felkiált: 'S ennyi tökélyhez, melly kedves külső, melly szeretetreméltó bátortalanság, melly szép büszkeség, midőn annak van helye, s melly tüz, melly szív, melly lélek! Egyike a szeretetre legméltóbb embereknek, 's az volna, ha soha nem irna is.< |